„A kutya nemesebb lény mint az ember. A kutya hűséges, önfeláldozó és mindenek előtt feltétel nélküli szeretete a legirigylésre méltóbb tulajdonsága amit az ember soha nem tudhat magáénak."

2011. december 12., hétfő

Fontos a kényelem!

20 fokban is képes fázni!
Korán kelős pillantás... Du. 1 :-D
Séta előtti pihenés
Hajlékony kislány

2011. december 9., péntek

Játékos délután

Sajnos nem volt időnk az erdőbe menni sétálni, itt a környéken oldottuk meg, 1 óra tömény mozgás után már a helyén alszik a kisasszony :-P
A ház előtt fegyelmezőztünk kicsit, megszilárdítottuk az alapokat, állítás is egyre jobban megy már! Ülésből, fekvésből is sikerül, csak utána lép még párat, de finomítunk a dolgon :-D Az olvasók kedvéért integetett is, így üdvözöl mindenkit! :-) Később lementünk Turbóhoz játszani, amikor idegenek sétáltak el a kapu előtt, úgy védte a területet, mintha otthon lenne. A rézsüre helyből felugrik, viszont egyszer megcsúszott a hátsó lába, s oldallal nekicsapódott a betonnak :s Egy szava nem volt, ment tovább, kereste a botot. Azt hittem, később már félni fog tőle, de úgyanúgy pattog tovább, kis betonlány! (Engem hívtak így kiskoromban :-D)
Utána Dióékkal játszottunk, már amikor Dió nem Turbót ugatta :-D




A rézsü....


2011. december 6., kedd

Esti séta

Aszterral találkoztunk a mezőn, már elég jól van a lába ahhoz, hogy kisebb sétára menjen! Labdázás januárig kilőve, de legalább együtt kirándulunk :-) Amikor leértünk a rétre, Némoval meg Shivával futottunk össze. Kutyák jókat játszottak, aztán együtt mentünk tovább.
A ház előtt belebotlottunk Foltosba, egy kis játék még belefért vacsora előtt :p


Mikulás

Boldog ünnepeket! 

2011. december 5., hétfő

Barátnőzés

Jó nagy szélviharban indultunk ma el... Viszont mire kiértünk a térre, el is múlt. Amíg Alízékra vártunk, egy Boni nevű, fiatal, (szerintem) retriever keverékkel játszottunk. 4 kisfiúval volt, de azok egyszer csak leléptek... :O Úgy hogy nem tudom ki a gazdája, szerintem ott lakik a környéken, jó párszor láttuk már, de sose jött még oda. Eddig. :-) Nagyon kedves, játékos, ül parancsot ismeri, egy fotó erejéig még le is feküdt a kedvemért :-p Hamarosan befutottak Alízék is, egyből megkedvelték egymást, ott sem volt gond. Szuperül eljátszott a 3 lány, öröm volt nézni!






 


2011. december 4., vasárnap

Hétvége

Péntek: Délelőtt Foltossal játszottunk, délután Dióval. Kép sajnos nincs :-(
Szombat: Ismét vendégeink voltak Zorkáék, csak most nem Balatonon, hanem Solymáron. Most se jöttek ki jól egymással, inkább morgás meg odakapkodás jellemzi a kapcsolatukat. Nekem sajnos iskolába kellett mennem reggel, de állítólag utána jót játszottak a kertben, haladás!




Kata hátán Zorka:-D

Vasárnap: Suli után Alízzal és Annával mentünk sétálni, tündériek voltak a kutyák. Utána feljöttek forralt borozni, a két kutya birkózott tovább, de már alig volt energiájuk :-D